Ismerős az ismeretlenek közt

Nem is gondolnánk, hogy valójában mekkora utat jár be a lelkünk, és milyen irdatlan mennyiségű információ van elraktározva benne. Aki úgy gondolja, érzi és tudja, hogy van reinkarnáció, annak nem mondok újat ezzel. Megszámlálhatatlan élményt hordozunk magunkban, amiket nem is olyan nehéz felszínre hozni és tudatosan emlékezni rá.

Az emberben spontán is törhetnek föl emlékek, nem csak kisgyerek korban. Elég olyan helyen sétálni, ahol meglátunk valamit, ami valahogy ismerős, megérzünk egy illatot, vagy olyan arcot látunk, amire belül furcsa érzésünk támad, de fogalmunk sincs miért. A lelkünket emlékeztette valakire az illető arca, vagy éppen ő maga, egy régmúltban hagyott ismerősünk bukkant föl hirtelen előttünk, már egy egészen más életben és szerepben.

Az a véleményem, hogy egy ember arca tükrözi a benne lakozó lélek milyenségét - és most vegyük csak az emberi fajt. Valahogy úgy tudnám ezt elképzelni, hogy amikor egy lélek először kap testet, egy teljesen rá jellemző, egyedi arcot is kap. Ugyan tényleg a szem a lélek tükre, de a személyiség tükre szerintem az arc. Mivel egy lélek fő személyiségének jellemvonásai mindig megmaradnak, leszámítva, hogy milyen tapasztalásokon megy keresztül (mert csak az változik, hogy képes lesz eldönteni mi a helyes vagy helytelen cselekedet), minden egyes emberi testének az arca mindig hasonló vonással fog bírni. Tehát abban az esetben is, amikor egyik életében nőként, a másikban férfiként él. A tipikus, csak rá jellemző arcvonás mindig megmarad, ami életenként lehet lágyabb, lehet markánsabb - ha csak a nemeket nézzük -, de ugyanez a helyzet akkor is, ha az illető esetleg még a "sötétben tapogatózik", úgymond erősen a helytelen úton jár.

Gyakran előfordul filmekben is, mesékben, vagy egyéb történetekben, amiket az emberek a régi idők óta mesélnek, hogy a gonosz, negatív alakok ronda arccal rendelkeznek. A fő arcvonások egyes részei szerintem ebben az esetben szoktak túlságosan torzak lenni, elnagyoltak, vagy eltúlzottak lenni. Ez most csak a szélsőség kedvéért írtam így, mert természetesen nem mindig igaz ez minden olyan arctulajdonosra, akinek nem egészen harmonikus az arcberendezése, itt most kivételt képeznek azok, akiknek a karmájuk szólt közbe, mondjuk baleset következtében, nem beszélve az egyéb karmikus okról.

Van egy mondás, ami úgy tartja, hogy a világon minden embernek van egy hasonmása valahol, aki nem az ikertestvére (kivéve, ha éppen mégis), és rengeteg ilyen esetről tudunk is. Természetesen itt másról lehet szó. A rokonlélek fogalma lehet itt a magyarázat, hiszen a hasonló lelkek, hasonló arccal is rendelkeznek, úgy gondolom, ekkor jön a hasonmás effektus, ha mindketten, esetleg többen ugyanabban az időben élnek. Azért írom, hogy többen, mert rokonlélekből több is lehet az embernek. 

A rejtélyes "megkettőződést", amikor egy emberből kettőt látnak egy időben, doppelgänger jelenségnek nevezik, ami már évszázadok óta a köztudatban van és nagy fejtörést okoz az embereknek. Ebben az esetben totálisan ugyanúgy néz ki a két fél, nem pedig csak hasonlít, mint ahogy a rokonlelkeknél lehet a feltételezésem szerint. De mivel ebben az esetben időben ugyanakkor léteznek, a következő esetek biztosan nem ezzel magyarázhatóak:

Biztosan láttátok már ezeket a képeket, amik az interneten keringenek, itt van két példa: (Forrás: Staxnet.com)

Ezek itt éppen olyan összehasonlító képek - amik szerintem, nagyon durvák -, amiken a szereplők éppenséggel nem egy korban élnek , éltek. Az elsőn Leonardo Dicaprio és egy Judy Zipper nevű nő szerepel, aki 1960-ban élt, a másodikon Sylvester Stallone és IX. Gergely pápa látható...

Szerintem ez jó példája lehet a fenti elmélkedésemnek. Én valószínűnek tartom, hogy a két fenti híresség egy-egy előző életbeli énjét láthatjuk.

Az arc tehát igen árulkodó lehet. Van, amikor az illető szemébe nem tudunk belenézni, mert nem ránk néz éppen, de az arcát meglátva felderenghet bennünk valami, és akkor csak elég csupán ennyi.

Egy fél éve történhetett velem a munkahelyemen. Olyan helyen dolgoztam, ahol rengeteg ember megfordult naponta, mégis egyetlen egyszer éreztem ilyet különösebben erősen egy idegent megpillantva.

Egy magas, hosszú, sötét haját összefogott lányon akadt meg a szemem, akit meglátva, érdekes, nosztalgikus és szomorkás érzet tört fel bennem. Mint ahogy azt már, említettem, magam is érzékenyebb vagyok az átlagnál, ezért rögtön megpróbáltam elkapni, úgymond az érzést és megvizsgálni magamban. A lány egyszer nézett föl rám, nagy sötétbarna szemével, de hamar és közömbösen elfordult tőlem.  A jelek szerint kizárólag bennem ébredt ilyen furcsa érzés. Nő létemre hirtelen úgy éreztem, hogy nekünk közünk volt egymáshoz, és nagyon sajnáltam, hogy rengeteg idő után, amikor összetalálkozunk csak két vadidegen vagyunk egymásnak. Sajnáltam még mást is, az volt bennem, hogy mikor utoljára ismertük egymást, férfi voltam, és megbántottam őt. Semmi dolgunk nem volt már egymással, hacsak emiatt a számomra egyedül az, hogy közömbös vadidegenként és érdektelenül fordítson hátat nekem, mert hiába vagyok már másvalaki és ráadásul nő, érezni fogom ezt, mert nyitott vagyok erre. Nem volt ez valami nagy súlyos, karmikus lecke, de ugye a legkisebb hibák is visszaütnek, a legkisebbekért is felelni kell valamilyen formában.

Szóval, neki fogalma sem volt róla, hogy miután ő hátat fordítva távolodik, én még mindig ott állok és őt nézem. Valószínűleg eléggé csodálkozott volna, ha ezt látta volna...