Egy gyerekkori, "képzeletbeli" barát, és ami mögötte lehet...

Nem szokatlan, amikor egy gyereknek képzeletbeli barátja van, vagy esetleg több is egyszerre.

Nekem is volt, úgy öt éves korom környékén. Ám nem mondhatnám, hogy abban a klasszikus értelemben volt jelen, mint egy mások számára láthatatlan személy. Nem társalogtam vele, és nem játszottunk együtt, ugyanis tisztában voltam vele, hogy nincs ott. Valahol ott élt a képe bennem, és csupán az fordult elő, hogy emlegettem, amin anyuék mindig jókat nevettek. Mert volt neve is: Keletuszu Prézi.

Tudtam róla dolgokat, például azt, hogy harcos. Hosszú kék színű haja volt, amit piros madzaggal kötött hátra. Az arcát azonban sosem láttam. Ez időtájt volt, hogy esténként, miután már mindenki aludt, én ültem az ágyamon, és csak figyeltem a képeket, történeteket, amik a szemem előtt peregtek, belülről. Az egyik szereplő ő volt. Kisgyerekként nagyon jól elszórakoztatott, sokszor még meg is nevettetett.

Tény, hogy élénk képzelőerővel rendelkeztem - ahogy most is -, de azért mégis felmerül a kérdés, vajon honnan bukkant elő az elmém mélyéről egy ilyen figura, és honnan szedtem elő, ezt a nevet? Sokszor hallunk a kisgyerekektől furcsa, olykor vicces szavakat, vagy neveket. Az én véleményem az, hogy a legtöbbször a sokat megtapasztalt lelkük mondatja ki velük ezeket, hiszen rengeteg információt hordoznak magukban, amelyek előző életeikben raktározódtak el bennük. (És nem feltétlenül a Föld nevű bolygón.) Az efféle "képzeletbeli barátok" vagy elmúlt életükből származó legjobb barátjuk emlékképei, vagy olyan valakik, akikhez valamiért nagyon szorosan kötődtek, vagy esetleg valóban mások által nem érzékelt szellemek, akik valamiért nem tudtak elszakadni a már új testet öltött illetőtől.

Ahogy idősödtem, bennem is szép lassan bezárult az a bizonyos ajtó, mint ahogy általában az ember megfeledkezik mindenről, ami kisgyerekkorában motoszkált a fejében, viszont emlékeztem azokra a szereplőkre, akik akkoriban a minden este pörgő történetem részesei voltak. Már nem jártak a fejemben napi szinten, csak néha eszembe jutottak.

Több mint húsz évvel később, amikor a már korábban is említett előző életes meditációt próbálgattam, egy alkalommal olyasmit sikerült meglátnom, ami teljesen ledöbbentett, és nem csak azért, mert előkerült benne a kék hajú figurám, hanem abszolút fantasztikumba nyúlt az egész, ettől azonban csak még izgalmasabb és még titokzatosabb lett az élmény. Annyira lehetetlennek tűnt, hogy csupán elfogadni tudtam utána, amit láttam a meditáció alatt. Elhinni józan ésszel persze nem lehet. Ezért is érdekes.

Amikor a nagy, kör alakú, ajtóval teli teremben voltam, ezúttal egy szürke, fémhatású, koporsó formájú ajtó vonzott engem magához. Miután beléptem, egy ugyan ilyen formájú alagútban találtam magam, ami felülről végig meg volt világítva. Egy irdatlan nagy hegy belsejébe vezetett, amely üreges volt belül, de körbe-körbe folyosóval ellátott barlangrendszerek alkották. Tudtam, hogy itt éltem sok más emberrel együtt, mert nem hagyhattuk el a hegyet, ez volt a menedékünk. Láttam a szűkös kis hálórészemet is. Egyszerre tűnt az egész hely természetesnek de egyben mégis modern technikákkal kiépítettnek, mint valami igazi sci-fi filmben. Ez főként a barlanghelységek megvilágításából látszott, és az emeletek közti közlekedésből. Az emberek azonban egyszerű ruhákat viseltek, a nők hosszú ruhákat, ami viszont középkori hatást keltett.

Én valamiféle vezető szerepben voltam, aki az emberek élén állt, és nekem is feladatom volt, hogy megvédelmezzem őket.

Annál a résznél, amikor el kellett foglalnom egy kényelmes helyet, ahol azt a személyt fogadom, aki akkoriban fontos volt a számomra, a hálórészem ajtaján két alak lépett be. Az elsőnél összerándultam, és megijedtem kissé, mert egy halvány kékesszürke bőrű, hosszú kék haját összefogva viselő férfi jelent meg, akinek piros szeme volt. El kellett telnie néhány pillanatnak, hogy megnyugodjak, és elfogadjam a látványt. A másik alak kreol bőrű volt, hosszú fekete hajjal, és sokkal inkább vonzódtam hozzá, mint a kék hajúhoz. Hármunknak volt konkrétan a feladata az, hogy megvédjük az embereket. A kérdésre, hogy mitől, csak képek villantak be. Egy hegyvidékes tájat láttam, ahol az égen egy nagy sötét folt látszódott. Nagyon nyomasztó volt és erős félelemérzetet váltott ki belőlem. Ahogyan én sem, senki sem mert a sötét, terjedő foltra ránézni. Valami idegen világból származó erő jelenléte volt, arra gondoltam, talán egy másik bolygóról.

Amikor vége lett a meditációnak, az volt a furcsa, hogy rögtön eszembe jutott egy kisgyerekkori emlékem, abból az időből, amikor sokat emlegettem ezt a kék hajú figurát. Abban az utcában a bérházunk legfelső emeletén, ahol laktunk, a lépcsőház mellett volt a falon egy hatalmas folt, ahol leomlott  a vakolat. Anyuék is emlékeznek rá a mai napig, szinte minden alkalommal, amikor arra mentünk, én megálltam egy-egy pillanatra, hogy megnézzem magamnak azt a foltot. "Csúnyának" neveztem el, és egyszerűen mindig meg kellett néznem, ott van-e még a "Csúnya". Nem tudtam miért, csak álltam és bámultam. (Anyuék persze megint csak nevettek azon, hogy miféle dolgaim vannak.)  Azt hiszem, emlékeztetett valamire az a látvány, ami tudat alatt még mindig foglalkoztatott...

A meditáció szerint egyébként nem lett jó vége az akkori életemnek, és senkiének sem. Bármi volt is az, mindent elpusztított.

Úgy gondolom, a "Keletuszu Prézi" nem az igazi neve volt, csupán egy olyan mozaiknév alkotás, amit egy kisgyerek elméje fordított le és mondott ki, tehát több dologra utalhatott, ami vele kapcsolatos volt, illetve őt írta le. A haját összefogó madzag piros színe, valójában a piros színű szemére utalt, mivel kisgyerekként nem láttam az arcát, ez is arra engedett következtetni, hogy a külsejét már akkor is nehéz volt elfogadnom, idegenkedtem és viszolyogtam tőle. Ám az élénk piros

szín ott volt, mintegy jelzés szinten.

Látogatók a Szaturnuszról...

Sokat agyaltam azon, hogy kezdjek majd neki ennek a bejegyzésnek. Életem egyik legnagyobb rejtélyének számít, és a leghihetetlenebbnek is, amiről én sem tudom igazán, mit is gondoljak. A következőkben olyasmit fogok elmesélni, ami erősen súrolja majd a science-fiction határait.

Ez az egész sokkal régebbre nyúlik vissza, de én mégis azzal kezdeném, hogy 2010. szeptemberében volt egy nagyon furcsa álmom, amiből nem az éjszaka közepén riadtam fel, hanem kora reggel. Olyan érzésem volt, hogy mindez ténylegesen az éjszaka folyamán zajlott le, és megdöbbentően életszerű volt benne minden, ami körülvett.

Valami teremben voltam, ahová egyszer csak benyitott egy magas, hosszú, hullámos fekete hajú, kreol bőrű férfi, aki talpig feketébe volt öltözve. Ez az illető már korábban is megjelent több álmomban, ezért ismerős volt, bár ezúttal is kissé megijedtem tőle. Sosem tetszett, hogy feketében van, nekem ez mindig kissé fenyegetőnek tűnt, habár sosem bántott. A fekete öltözék valahogy hozzá tartozott. Ugyanúgy viselkedett, ahogy az összes álmomban: ugyanolyan távolba révedő tekintettel, kifejezéstelen arccal közeledett, ahogyan azt mindig tette, ugyanis minden alkalommal olyan volt, mintha valami bábú lenne, amitől kissé mereven mozgott. A szivárványhártyája is feketének tűnt, és mintha erősen ki lett volna húzva a szeme is fekete színnel, mint az egyiptomiaknak. 

Nem akartam, hogy odajöjjön hozzám, márpedig egyenesen felém jött. Tartottam tőle, de hiába akartam elmozdulni a helyemről, ahol ültem, tehetetlen gyengeséget éreztem, mintha erővel tartott volna ott. Nem tudtam konkrétan megmozdulni sem. Amikor odajött hozzám, adott a számra egy puszit, mindezt teljesen szenvtelenül, a legkisebb arcrezdülés nélkül.

Ezután következett az, hogy mesterséges megtermékenyítésnek vetettek alá engem. Teljesen tisztán itt nem emlékeztem a részletekre, de arra igen, hogy sok csövet láttam, és hogy mi történik. Közben magyarázott egy hang a hullámos hajú kislányról, valami olyasmit, hogy mivel ő egy "nem gyermek", egy "nem született gyermek", szoborszerűen merev lenne a viselkedése, ha itt lenne a Földön, mintha ébren alvó volna, (csak úgy, ahogyan ennek a fura férfinak), mert az itteni viszonyok nem lennének neki megfelelőek. Apu is felbukkant a helyszínen, egy világos szoba előtt állt, ahol egy fekete hajú nőt nézett (már nem én voltam az). Ezt a nőt orvosok vették körül, és láttam, hogy a csövek, amik bevezetnek kintről ebbe a világos szobába, hozzá vannak erősítve. Apu szigorúan megkérdezte, hogy mit csinálnak, a nő meg, aki valahol mégis én voltam, helyettem válaszolta ekkor, hogy csak két perc.

A hullámos hajú kislány, akiről szó volt az álomban egy létező személy, és az az érdekessége, hogy ugyanolyan kreol bőrrel és hosszú hullámos, fekete hajjal rendelkezik, mint a furcsa, idegen férfi. A még érdekesebb az, hogy ezt a kislányt én hat-hét évesen láttam az utca túl oldalán ugrándozva szaladni, és teljesen egyedül volt, nem volt vele sem szülő, sem testvér, senki sem. Nem tudom megmagyarázni miért, de hat éves fejjel csak megálltam, és bámultam, és azután egész életemre megmaradt bennem ez az egy perces jelenet.

Azért nem értem ezt a mai napig sem, mert az ember életében vagy húszezer kreol bőrű, hosszú hajú kislányt is lát, és nem marad meg egyik sem kitörölhetetlenül az emlékezetében. Ilyen csak is akkor fordul elő értelem szerűen, ha a személy, akit meglátott, valami különleges jelentőséggel bírt, még ha csak egy percig is látta. (Sosem álltam meg bámulni kreol bőrű, sötét hajú embereket, mert hát minek. Ez csak ekkor fordult elő, mert erre a viselkedésre késztetett, és csak ő váltott ki belőlem ekkora érdeklődést és csodálkozást.)

Sajnálom, hogy az arcát nem láthattam, csupán ennyi volt, amit látnom lehetett (és megjegyzem, hogy ez a kislány a férfival ellentétben pedig hófehér kisruhában volt.) Azóta, hat éves korom óta vagyok meggyőződve róla, hogy van valami kapcsolat köztem és eközött a kislány között, származzon akár egy párhuzamos dimenzióból, vagy egy másik bolygóról, de ebben biztos vagyok. Ám még nem jött el annak az ideje, hogy több mindent is megtudhassak róla.

Egészen egyszerűen lehetne megmagyarázni azt, hogy ha ez a kislány mondjuk a lányom, miért láthattam őt hat éves koromban: úgy, hogy valahogyan a jövőből jött vissza, csak amiatt, hogy én ott és akkor megláthassam őt. Igen, tudom, hogy nagyon meredekül hangzik, én csupán megpróbálom megmagyarázni, és összerakni ezeket a dolgokat.

Visszatérve ehhez az álmomhoz, úgy ébredtem belőle, hogy enyhén szólva ki voltam akadva, hogy lehet ilyesmit álmodni, és hogy mire föl. Persze, ráfoghatjuk, hogy azért, mert gyakran jár az agyam fantasztikus, valótlan dolgokon, és láttam valami hasonló UFO-s filmet. Igen, valóban visszaköszönhetnek álmunkban a hétköznap átélt helyzetek. Csakhogy ezzel így még nem volt vége.

Bevallom, nagyon izgatta a fantáziámat az, hogy mi lenne, ha ez igaz lenne, és tényleg az köszönt vissza álom formájában, ami az éjjel megtörtént velem. Abban a hónapban megjegyzendő, hogy meg sem jött, és komolyan megfordult a fejemben, hogy talán pont azért nem... Ez azonban totálisan hajmeresztő lett volna, és persze nem tudtam komolyan venni, mert azért mégis, ilyesmi nem történhet meg! (Kivéve, amikor igen...)

Természetesen nem lett ebből semmi, nem voltam terhes (legalábbis én nem tudtam róla), és az egészet egy érdekesebb álomként raktároztam el magamban.

Pár évvel később a neten a Szaturnusszal kapcsolatban keresgéltem afféle "nem publikus" információk után, ezoterikus oldalakon, meg egyéb hasonló helyeken. Az elmúlt néhány év során egyre jobban érdekelt a Szaturnusz, mert többször felbukkant az életemben apróbb jelek formájában, így az is motoszkált bennem, hogy a Szaturnuszon keresztül valamilyen közöm lehet ezekhez a bizonyos személyekhez, akiket láttam életem során, illetve álmomban. Ekkor találtam rá egy spirituális oldalra, ahol egy fórumon belül kommenteltek egymásnak az emberek. Végigolvastam azt a beszélgetést, ami teljesen földhöz vágott aztán...

Nem meglepő, hogy ilyen körökben ismeretesek csak bizonyos tények. A köztudatban sok minden nem éppen úgy forog, ahogy valójában kellene. Például hogy a Szaturnusz csak egy gázóriás a Jupiterhez hasonlóan, és totálisan lakhatatlan, mert ezt mondják az okos emberek. Az megint más téma, hogy a média és a kormányok ott verik át az átlagembert, ahol csak tudják, és úgy hülyítik, amennyire csak lehetséges, továbbá rengeteg mindent elhallgatnak. Én nem állítok semmit sem, hiszen nincs tudásom ilyen téren, csupán nyitott vagyok, ezért merem feltételezni, hogy a Szaturnuszon (talán szintén) lehet valami, amiről mi még nem tudunk.

Az Angyali társaság nevű oldal fórumának jelenlévői között azzal kapcsolatban alakult ki párbeszéd, hogy egy lány azt álmodta, hogy talpig feketébe öltözött földönkívüliek látogatták meg a nőket,  és őt is, és egy hónap múlva gyerekük született. Az álma elején nagyon meg volt ijedve, de a végére, amikor már megszületett az ő gyereke is, és újra meglátogatta a fekete ruhás férfi, már megnyugodott és olyan szeretet érzett, amilyet még soha. A válaszoló úgy reagált erre, hogy neki "rögtön az ugrott be, hogy a látogatója egy szaturnuszi (!) férfi volt, mert ők viselnek talpig fekete ruhát". Ezt ő is szintén olvasta valahol (!), továbbá azt is, hogy a tetőtől talpig fekete ruha egyfajta védő öltözet, mert a Föld sugárzása nekik túl szennyezett. Valamint, hogy a kapcsolatfelvételek gyakran történnek álom állapotban is. (Ezt mondjuk én is tudtam.)

Mindenesetre elképesztő megerősítés volt olvasni ezeket a döbbenetes egybeeséseket a saját élményem után... Amikor ugyanazt olvasom totál máshol, amiről azt hiszem, hogy az én saját személyes gondolatom...

Bármilyen őrültnek is hangzik, talán nem annyira elképzelhetetlen, hogy az a gyerek, akár a sajátom, létezik valahol, és csak idő kérdése, mikor láthatom újra. Azt pedig egyelőre még nem tudhatjuk, mi értelme is van ezeknek a gyermekszületéseknek, de biztosan meg van erre is a megfelelő magyarázat.

Ikerlélek, lelki társ... Hogy is van ez?

Sokan nem tudják, hogy a lelki társ és az ikerlélek nem ugyanazt jelenti. Ha belefutsz valamelyik spirituális oldalon ezekbe a kifejezésekbe, gyakran még ott is összekeverik a kettőt, így könnyen félrevezető lehet, amit olvasol, vagy éppen esetleg magad nem tudod, hogy egész pontosan kire is gondolnak.

Ám ha logikusan belegondolunk, magunk is rájöhetünk, hogy melyik takarja azt a személyt, aki igazán a párunk. Először is nem véletlenül tartja úgy a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ez így is van.

Az ikerlelked (sok helyen az ikerláng kifejezést is használják) azért a lelked ikerpárja, merthogy egyformák vagytok, tehát ugyanolyanok. A te lelki testvéred, akivel egykor együtt voltatok, akár az ikrek az anyaméhben. Ilyen formán nem lehet az ellentéted, akivel úgy vonzzátok egymást, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Persze a lelketek mélyén, úgy is, hogy nem is vagytok tudatában, folyton együtt szeretnétek lenni, és arra törekszetek minden életetekben, hogy egymásra találjatok, hiszen az ember ragaszkodik a családtagjaihoz, meg hát szereti a testvérét. Az ikerlelkek között azonban általában nem szerelmi kapcsolat szokott beteljesülni, igaz, vannak kivételek is. Az ikerlelkek fő feladata egymással az, hogy valami olyat hozzanak létre, vagy alkossanak együtt, amire külön-külön képtelenek lennének, és ezt nem csak valami elvont ezoterikus dolog lehet, az életben bármit érthetünk ezalatt. Sok esetben az ikerlelked angyalként is támogat odaátról, ha éppen ugyanakkor léteztek emberi testben, sőt kifejezetten segít abban, hogy megtaláld a lelki társadat. Ikerlelked csak egyetlenegy van a világon. Jellemző rá, hogy ha ugyanakkor éltek a Földön, és megtörténik, hogy összetalálkoztok, azzal szembesülhetsz, hogy nem csupán belülről ugyanolyan mint te, hanem még arcra is hasonlítotok egymásra, még ha ellenkező neműek is vagytok. (Olyan mondás is van ugye, hogy mindenkinek van a világon egy hasonmása. Valóban van...) A lelki testvéreddel, akivel valaha a kezdetekkor egyben voltál, csak akkor hozhat össze az élet, ha már sikerült magadat teljesen elfogadnod olyannak, amilyen vagy, hiszen amíg nem szereted magad, hogy szerethetnél egy olyan valakit, aki abszolút te vagy? Hiszen "emberruhában" nem biztos, hogy tudatos lennél rá, hogy ő már pedig a lelki testvéred. Ebben az esetben még talán bosszantana is, hogy annyira olyan, mint te...

Lelki társad azonban több is lehetséges. Ő az, aki teljesen az ellentéted, ezért egyáltalán nem szokatlan és meglepő az, ha a lelki társad elsősorban az idegeidre megy, sőt, kiakadsz tőle, legalábbis az elején. Ez elég szélsőségesen hangzik így, de általában ő az, aki a leginkább felidegesít, miközben érzed belül, hogy vonzódsz hozzá. Pontosan úgy mutat tükröt neked, hogy meglátod benne a gyenge pontjaidat, amiket felpiszkálva érzékennyé válsz, és a későbbiekben tudni fogod már, hogy itt és itt változnod kell, tehát a fejlődésedet segíti, de persze ez oda-vissza működik. A lelki társak közül valamelyikőtök mindenképpen magasabb lelki szinten van, mert ti vagytok azok egymásnak, akik a lehető leghatékonyabban segítitek egymást fölfelé fejlődni. Igen jellemző mondás a kapcsolatukra, hogy "se veled, se nélküled",bár az ilyen szélsőséges helyzetek csak a korai szakaszban fordulhatnak elő. Amikor már mindketten egyre gyorsabban és simábban átsiklotok a súrlódási, "összecsiszolódási" pontokon, hamar és gyorsan veszitek az akadályokat, miközben elfogadjátok  és megértőek vagytok egymás másságával szemben, akkor a legerősebb párkapcsolat alakulhat ki közöttetek, miközben egymás által váltok egyre jobb emberekké. Amikor már nem tud kiidegelni a társad, nos az már azt jelenti, hogy végre átléptél a saját gyengeségeiden, amikre ő világított rá neked.

Az életed során több lélek társaddal is összetalálkozhatsz, vagy csak egyetlennel. Ez mindig attól függ, hogy a Földre születésetek előtt kivel hogy egyeztetek meg.

A rokon lélek megint más. Ő az, aki hasonlóan gondolkodik, vagy érez, mint te, és egész egyszerűen a legjobb barátok vagytok.

Mivel jómagam gyakran fogok fel üzeneteket, jeleket odaátról, ezzel a témával is volt egy érdekes élményem, aztán a későbbiekben fontos volt a számomra, hogy magamnak is pontosítsam, ki kicsoda az életemben.

Kiskoromban történt, úgy nagyjából hét évesen. Apukámmal mentem valahova éppen, amikor hirtelen, valahogy úgy belül, a lelki szemeim előtt megjelent egy kép egy kisfiúról, amint felém fut. nagy csillogó, sötét szemei voltak, engem pedig elragadott egy erős boldogság érzet, ami csak néhány rövid másodpercig tartott, ugyanakkor a következőket hallottam a fejemben: "Van egy kisfiú, Olivernek (Olivérnek) hívják, pont ugyanolyan, mit te, annyi idős, mint te."

Ezt a pár pillanatig tartó jelenetet, vagy látomást azóta is őrzöm magamban, és most már biztosan tudom, hogy a lelki ikertestvéremet mutatták meg, bár még sosem találkoztunk össze eddig. Én viszont tudok róla, és tudom, hogy ő is tud rólam. Ami késik nem múlik, és ez mindenkire érvényes, arra nézve is, ha éppen egyedül van az illető, és várja a Nagyon nagy Őt. Amiket a fentiekben leírtam, azok csak a kirívó eseteket tükrözték. A lélektársaddal, lehetséges az is, már csak arra vártok, hogy a neheze után végre egyszerűen csak összetalálkozzatok és együtt legyetek olyan igazán erős, elszakíthatatlan kötelékekkel.