Biztosan veletek is megtörtént már, hogy az utcán egy vadidegen ember minden átmenet nélkül beszélni kezdett hozzátok olyasmiről, amiről azt sem tudtátok mire föl mondja a magáét és úgy egyáltalán, hogy jött ez neki. Esetleg utána pár percre rá kiderült, hogy nem is magyarázott annyira hülyeséget... Ekkor azonban felmerül bennünk, vajon hogy volt ez lehetséges?
Elképzelhető, hogy ezekben az esetekben egyikünk, másikunk néhány másodpercre tudatilag egy párhuzamos dimenzióba kerül, ahol olyasmit lát, ami az eredeti valóságában ott sincs, meg sem, illetve egyáltalán nem úgy történik? Netán az illető idegen, aki beszél hozzánk olykor nem is emberi lény? Ez esetben angyali megtestesülés, aki figyelmeztetni akar valamire, vagy egy földönkívüli lény, aki csak álcázta magát?
A következő elgondolkodtató eset egyik barátnőmmel, M.-el történt, amely még a fenti feltevéseket is kissé vitatja, hiszen magában, az esemény helyszínében sem volt éppen semmi, ami veszélyforrást jelenthetett volna.
M. biciklivel tartott hazafelé a piacról egy egyenes útszakaszon, tehát egyáltalán nem volt útkereszteződés sem, ami különösebb figyelemre késztethetné az embert. Nem kellett semmi mást tennie a jelen helyzetben, mint békésen tekernie a biciklit a napsütésben és közben a madarak csicsergését hallgatni.
Egyszer csak mégis arra lett figyelmes, hogy egy középkorú férfi a gyalogos útról magyarázni kezd neki. Visszanézett rá és azt látta, hogy az idegen férfi felháborodva és riadtan hajtogatja neki a következőket: "Maga nem fél, hogy elütik?! Még csak balra sem nézett, a Jóisten vigyázhatott magára, hogy el nem ütötték!" Mindezt úgy, hogy az egyenes szakaszon közel sem volt kereszteződés. M. egyáltalán nem értette az egészet, hiszen semmiféle veszélyhelyzet nem állt fönt, nem értette mi történhetett. Ennek ellenére még látta, hogy a férfi teljesen kikelve magából még újra és újra elmondja ugyanezeket, immár a mellette álló másik két férfinak is. Mivel M. a kiabálót is viszonylag csak későn, pillanatok múlva vette észre, azon is eltöprengett, hogy talán nála történhetett meg az, hogy a tudata teljesen máshol időzött egy rövidke időre, ám még ez sem adhatott magyarázatot arra, miért esett pánikba a férfi egy veszélytelen útszakasz mentén. Mit érzékelhetett ő, és barátnőm, vajon mit nem érzékelhetett?
Egy másik biciklis eset velem történt meg, amikor egy túra után tekertünk hazafelé az utcán. Kerékpárúton haladtunk a járda mellett teljesen szabályosan, tehát még csak nem is az út szélén voltunk, ahol autók jártak. Még csak gyorsan sem mentünk, hiszen kicsit már fáradtak is voltunk. Normál, kényelmes tempóban szépen nyugodtan tekertünk egymás mögött. Két-három fiatal srác ácsorgott a gyalogos járdán, és ahogy elhaladtunk mellettük, az egyik utánunk kiabált, hogy "Óvatosan a bringával!" És még folytatta a kiabálást, magyarázott valamit, és hiába néztem hátra értetlenül, már nem hallottam a többit. Az intelmet szintén úgy kaptuk, hogy semmi alapja nem volt.
Teljesen úgy hatott, mintha egy vadidegen fiatal férfi hirtelen kioktatott volna minket, ami pedig normális esetben ugye nem szokás, főleg ha értelme sincs.
Mentünk tovább, jócskán eltávolodtunk tőlük, áthaladtunk néhány zebrán. Ekkor történt, hogy egy zebra után, feltekerve egy járdaszigetre, az előttem lassan haladó biciklis társam, vette egy hirtelen manővert, hogy kikerüljön egy alacsony kis oszlopot, ami az aszfalt közepéből "nőtt ki". Engem, aki éppen a gondolataimba voltam merülve, teljesen felkészületlenül ért, és azon nyomban, gyönyörűen telibe trafáltam az oszlopot. Az volt a szerencsém, hogy lassan hajtottam neki, de így is hatalmasat borultam. Nem tudom, volt-e már valakivel hasonló, de az esés közben mintha lelassult volna minden. Szó szerint, mintha hirtelen egy lassított felvétel részese lettem volna, és kockáról-kockára éltem volna át az esést. Egy megadó beletörődéssel még bele is tudtam közben gondolni, hogy "ezt nem úszom meg most, nagyot borulok", és hogy "de ciki, most biztos, mindenki engem figyel, ahogy éppen zakózom"
Ezután úgy egy fél órával, jutott csak eszembe, és emlékeztem vissza rá döbbenten, hogy az idegen gyalogos srác mintha pont ezt látta volna előre, és ő akkor tényleg figyelmeztetni akart!
Volt még egy hasonló esetem, ami annyiban tért el az előzőektől, hogy itt egyáltalán nem figyelmeztetés történt, hanem konkrétan belém látott egy idegen idős bácsi.
Dolgozni mentem este, mert aznap éjszakai műszakba voltam beosztva. Éppen nagyon rossz, zaklatott lelkiállapotban voltam, nem néztem senkire sem, leginkább magam elé, és csak szedtem a lábam. Egy aluljáró lépcsőjén mentem lefelé, amikor is csak fél szemmel láttam, hogy egy bácsi jön lassan fölfelé. Amikor egymás mellé értünk a lépcsőn, a bácsi megállt hirtelen, és felém fordulva, kedves, nyugtató hangon csak ennyit mondott nekem: "Nem bánt senki"! És rögtön haladt tovább, mintha mi se történt volna, de én sem álltam meg egy pillanatra sem, csak néztem magam elé tágra nyílt szemmel, és azon gondolkodtam, hogy ez most mi volt...
Végezetül, az utolsó eset, amit még elmesélek, anyukámmal történt. Anyukám, aki szintén nagyon nyitott és érdeklődő a spiritualitás iránt, gyakran olvasgat ilyen témájú weboldalakat. Az egyik, amit különösen szeret látogatni, "fénymunkásokról", illetve "fénymunkásoknak" szól. Néhány nappal azelőtt, hogy megtörtént az, amit mindjárt elmesélek, azt olvasta, hogy figyeljenek az emberek a környezetükre, mert bárhol bármikor összetalálkozhatnak egy angyali lénnyel, akit fel fognak ismerni, hogy Ő az.
Anyukám persze nyitottan és kíváncsian várta, hátha ő is azon szerencsések közé fog tartozni, akik tapasztalnak valamit. Így is lett.
Egy teljesen megszokott, népszerű helyszínen, egy gyorsétteremben ült anyukám, mert a vonat indulásáig még volt egy kis ideje. A mellette lévő asztalnál egy idős házaspár ült és beszélgetett, de nem sokra rá, néhány perc múlva fölálltak, hogy távoznak. Az idős asszony, ahogy vette a kabátját, megfordult és anyukámra nézett. Rákacsintott, ami szintén nem egy megszokott dolog egy vadidegentől, aztán elment.
Én csak annyit mondok, amellett, hogy vannak emberek, akik többet látnak, mint az átlag, személy szerint biztos vagyok benne, hogy ŐK is köztünk járnak, legyenek angyali vagy akár jó szándékú földönkívüli lények, de nem vagyunk magunkra hagyva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése