A kisebbik húgom

Kisebbik húgom, olyan négy éves korától kezdve szinte rendszeresen borzolta az idegeinket a furcsaságaival. Vele történt meg a legtöbb megmagyarázhatatlan dolog, és talán éppen ezért is volt ő hármunk közül a legsírósabb baba. Ki tudja?

Két-három évesen amikor az újságok tömkelegéből kezébe akadt egy UFO magazin, V.-vel kíváncsiságból megkérdeztük tőle egy ufonautára mutatva, hogy tudja-e, micsoda ez. Azt mondta rá, hogy ez egy "Kora". Ettől kezdve sokáig így nevezte őket, amikor olykor szóba kerültek, vagy esetleg a TV-ben látott egyet. Sosem ijesztgettük őt a "korákkal", mégis nagyon félt tőlük, később pedig még beszélni sem lehetett róluk előtte.

Nem sokkal azután, hogy leköltöztünk vidékre elkezdődött nála az alvajárós időszak. Az éjszakai sírásokat felváltotta az, hogy egyszerűen csendben kikelt az ágyból és átsétált anyuékhoz. Hamar kiderült, hogy ilyenkor nem igazán van magánál, ezért apu éjjeli kislámpát szerelt fel az ajtófélfára, aminek minden éjszaka égnie kellett, ezért sok éven keresztül gyenge lámpafénynél aludtunk a gyerekszobában, mert féltünk, hogy D. összetöri magát a sötétben.

D. a legtöbbször, valószínűleg az álmairól magyarázott ilyenkor anyunak, de nem igazán lehetett érteni miket motyog félálomban. A legijesztőbb azonban az volt, hogy ilyenkor kis hadonászó mozdulatokkal mutogatott is a kezével. Mindettől függetlenül egyébként napközben semmi baj nem volt vele, olyan volt, mint bármely más kisgyerek, eleven, egészséges, meg minden, meg anyuék úgy gondolták, hogy ezt ki fogja nőni. Így is lett, aztán az évek múlásával már az éjjeli kivilágítás is megszűnt a szobában.

Már iskolás volt, amikor történt egyszer, hogy vele voltam otthon egyedül. A fürdőszobában tartózkodtam, amikor is türelmetlenül bekopácsolt nekem, és szinte ki se nyitottam a számat, már törte is rám az ajtót. Mentegetőzött, hogy ne haragudjak, és láttam is rajta, hogy valamitől nagyon izgatott és ijedt. Azt mondta nekem, hogy az imént a konyhában, miközben az asztalnál ült, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki hangtalanul elhalad mellette. A mozgásra figyelt föl, és amikor odanézett, egy átlátszó emberi alakot látott, amint az elhaladása közben szintén ránézett. Egy pár pillanatig egymást nézték, majd a szellem tovasuhant. Az elmondása szerint halvány barnás, szürkés, fehéres színekben játszott az alak, valahogy át is lehetett rajta látni, meg nem is, a szemei helyén csupán sötét foltok látszódtak. Végigment a konyhán, egyenesen át a szobába, ahol eltűnt.

Ez volt az egyetlen eset, amikor látta azt a szellemet, rajta kívül soha senki sem észlelte, és nem kötődött hozzá soha semmiféle kísérőjelenség, ami arra utalt volna, hogy szellem van a házban, illetve egyedül velem történt meg ezen kívül még valami, amit majd a későbbiekben fogok elmesélni.

D. egy rajzot is készített a friss élményéről, ezért szerencsémre meg is tudom mutatni, hogy ő, személyesen milyennek látta. Volt egy füzete, amibe sok rajzot készített, a félelmetes dolgokat, ahogy ezt is, fejjel lefelé rajzolta bele. D. kereste elő nekem a szekrény mélyéről ezt a rajzos füzetet, hogy megmutathassam ezt. Többek közt ezért is hasznos, ha az ember megőrzi a gyerekkori rajzait...