Az én történetem nem a megszokott értelemben vett ufós sztori, sokkal inkább spirituális jellegű. Úgy is mondhatnám, hogy a földönkívüliekkel való kapcsolatom összeolvad valami sokkal magasabb és nemesebb érzéssel, mint amit Földön meg lehet tapasztalni a maga 3D-és sűrűjében. Hozzám nem jöttek (eddig még) fizikai formában, mégis ezek a történések határozottan jelen vannak az életemben.
Kiskorom óta tudok Róluk, és ahogy telt az idő, és felnőttem, mindig más és más szinten érzékeltem Őket, egyre tisztábban. Az én helyzetemben elég furcsa is lenne, ha ahhoz, hogy higgyek bennük, fizikai szemmel kéne látnom őket. Bíznom kell a saját belső látásomban és az intuíciómban. Nekem ezt a leckét tanítják meg. Hogyan tud egy vak tökéletesen tájékozódni a feketeségben...
A hasonló című bejegyzésemben már elmeséltem apukám találkozását Egyikükkel, ami vele valóban megtörtént 3D-és fizikai szinten, amit én előre láttam és megmondtam a családom tagjainak. Most arról mesélek, hogyan kaptam a legelső visszaigazolást Velük kapcsolatban.
Amikor rátaláltam erre a meditációra, aminek a hanganyagát hallgatva, saját felelősségre, lehetőség nyílt visszautazni előző életeinkbe, én is kipróbáltam. Ekkoriban több elmúlt életemet is megismerhettem. Mivel a meditáció alatt látottak után mindig végeztem egy kis utánanyomozást a neten és meg is kaptam a visszaigazolásokat arra, hogy valós dolgokat tapasztaltam, felbátorodtam belenézni abba az életembe is, ahonnan a Velük való kapcsolatom származott. Ugyanis biztos voltam benne, hogy a beugró emlékképek azt jelzik, hogy egyszer már éltem Ott, és a mostani életemben valamiért újra visszavezetnek a szálak, illetve nem véletlenül kerültek ismét előtérbe.
Akikkel kapcsolatban vagyok, az emberekhez hasonlítanak, tehát nem a nagy fekete szeműek, de pontosabb, ha azt mondom, az emberek hasonlítanak Őhozzájuk (is). Hiszen a Föld olyan, mint egy olvasztótégely, igen csak sokféle földönkívüli lény génjeit hordozgatjuk, bár ezzel nem mondtam semmi újat. És itt szeretném megemlíteni azt az elméletet is, hogy az emberek génjei rengeteg emléket is tartalmaznak az "őseikre" vonatkozólag (nem fizikai szintűeket), nem beszélve magáról a lélekről. Az emberekben, a népcsoportokban, a lelkükben egyszerűen benne van az a tudás, amit megőriztek, de ezzel sem mondok újat. Ez a tudás az emlékezés, ha nem tudatosan is, de nem csak spirituális tanításokat tartalmaz, hanem életérzést, stílust akár építészetben, művészetben és egyéb tulajdonságot, nagyobb fogékonyságot hol erre, hol arra, attól függően, hogy KIKNEK a génjeit őrzi, vagy honnan jött a lelke.
Ahány nép, annyi tulajdonság, annyiféle életstílus, ez egyértelmű. De vajon miért PONT úgy építkezik egy bizonyos népcsoport, ahogy, honnan jött neki ez a stílus, a másik meg miért PONT amúgy. Nyilván beleszólnak ebbe a földrajzi adottságok is. A japánok azért építettek olyan könnyed lakóházakat, hogy ha földrengés van, ne zúzza szét őket a nehéz építőanyag, de emellett nekik is megvannak a maguk jellegzetes formái, ami csak rájuk jellemző.
Arra szeretnék kilyukadni, hogy "az ahogy fent, úgy lent" elv szerint, más bolygókon is találkozhatunk olyan hasonló stílusú épületekkel, városokkal, mint amilyeneket a Földön láthatunk, sőt hasonló államirányítási rendszerrel, bár ez elég hülyén hangzik, mert a magasabb dimenziójú világokban a népeknek nincs szüksége rá, hogy irányítsák őket, maximum szellemi vezetőre, vagy többre, akinek a szerepe szakrális. ŐK pontosan ilyenek.
Legelsőnek ebben a meditációmban láttam tulajdonképpen, hogy hasonlóan élnek ott is, mint a Földön az ember. Egy irdatlanul hatalmas várszerű épületet láttam zöld környezetben. Nem mondom, hogy máshol is így van, de itt egyáltalán nem valami extrém, futurisztikus város tárult elém, hanem inkább egy középkori várerődre emlékeztető épület, mint amilyet a Földön is láthattunk, amikor még nem fertőzte meg az emberiséget ez az elrobotiasodott életstílus, ami egyre távolabb vitte a természettől, a forrástól.
Irdatlan magas belterű csarnokban sétáltam, fekete-fehér kockás padlózaton, a falakon messziről festményeket láttam sorban egymás után.
Lényegében ennyi volt, az eközben átélt érzések sokkal beszédesebbek voltak. Ezután pedig akkor még én is értetlenkedtem egy sort, hogy ez most mi volt, hiszen nem erre számítottam.
A festmények érthetőek voltak, mert ezen a bolygón hihetetlenül nagyra becsülik a művészeteket, és rendkívüli módon sugározzák magukból az ott készült képek azt az energiát, ami átjárja az egész bolygót. Én is mindig nagyon erős késztetést éreztem arra, hogy rajzoljak, hogy kiadjam valahogy magamból azt, ami ott van bennem és ki akar áradni. Ezután nem sokra rá kezdtem el olyan mandalákat készíteni, amiket kifejezetten már annak tudatában csináltam, hogy tisztában voltam vele: én innen származom.
Amikor megcsináltam az első mandalát, amit egyenesen ennek a bolygónak a hatására hagytam megrajzolódni, megmutattam először anyunak, hogy mit szól hozzá. Semmit nem mondtam senkinek abból, hogy hova vitt az a meditáció, annál érdekesebb volt, amikor anyu fölé tette a kezét és egy kis koncentrálás után azt mondta, hogy ő egy csarnokot látott oszlopokkal és festményeket a falakon. Pár nappal később japán barátnőm, mikor eljött hozzánk és megmutattam neki is a mandalát, anélkül, hogy anyu és én bármit is szóltunk volna róla, ő azt mondta, hogy előtte egy vár jelent meg.
Anyu egy alakot is látott elé sétálni, amikor a mandalán keresztül "átnézett" hozzájuk és ott találta magát abban a csarnokban. Az arcát egyszerűen nem látta, de tudta, hogy férfi, és azt is, hogy az ottani apám volt az. Az Ő arcát én kristálytisztán látom magam előtt, mint ahogy sokaknak az ottaniak közül.
Emlékszem, kiskoromban volt egy olyan játékunk itthon, ami körkörös drótokból állt és mindenféle alakzatot lehetett belőle hajtogatni. Ez megint egy olyan emlékem, ami totál hétköznapi és semmitmondó, ha a logikáját keressük, mégis teljesen élénken megmaradt bennem, pedig körülbelül négy éves lehettem. Éppen ezzel játszottam, hajlítgattam, tekergettem. Amikor egy gyűrűs bolygó formájú alakzatot hajlítottam belőle, mélyen elgondolkodtam rajta, nézegettem, és azt mondtam magamban: Ez most pont úgy néz ki, mint az Erla...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése