Ha már előzőleg elmeséltem egy szellem észlelést, amelyben egyik tesómnak lehetett része, maradnék még egy kicsit ennél a témánál, ugyanis a következőt szintén a szellemvilág megnyilvánulásához tudnám kötni.
Fogalmam sincs, hogy ugyanez az "illető" okozta-e azt a jelenséget, ami az egész családban kizárólag csak nekem szólt, vagy egy másik "bolyongó", de abban biztos vagyok, hogy a forrása túlvilági volt.
Úgy tizenöt éves korom körül volt egy időszak, amikor reggelente - hétvégén, meg minden olyan napon, amikor otthon voltam, és nem kellett mennem sehová, - fél 8 és 8 között ébredtem fel, csak úgy egészen magamtól. Ilyenkor általában még nagy volt a csend a házban, testvéreim aludtak, és még anyuék sem kezdtek el mozgolódni. Egy idő után feltűnt, hogy az ágyam környékén halk ujjdobolás hallatszik. Sokáig volt, hogy miután felébredtem ezt hallgattam, és azon gondolkodtam, mi a fene lehet ez, sőt olyan is, hogy ébredés után már szinte direkt hallgatóztam és vártam a hangra, mert tudtam, hogy mindjárt belekezd a dobolásba. (És így is volt, szinte menetrendszerűen.) Persze, megfordult a fejemben, hogy ez esetleg szellemtől eredhet, és nagyon kíváncsi voltam rá, meg arra, hogy vajon mit akarhat a jelzéssel, és miért pont az én ágyamnál történik ez mindig.
Érdekes, hogy volt, amikor csak egészen távolian, nagyon halkan és lassú ritmusban, erőtlenül hallottam, de volt, hogy hangosabban és közelebbről, gyorsabb ütemben. Egyszer, egyik reggel nagyon hangosan, szinte türelmetlenül és agresszívan szólt a dobolás, erre az alkalomra külön emlékszem, oda tudtam hajolni a hang konkrét forrásához, az ágyam deszkaoldalának ahhoz a bizonyos pontjához, és komolyan, teljesen le voltam döbbenve rajta, szó szerint már csak a kézfej hiányzott onnan. Nem mondanám, hogy meg voltam ijedve, inkább felettébb érdekesnek és izgalmasnak éreztem a dolgot, bár ekkor már azért kicsit aggódni kezdtem.
Talán másfél évig tartott ez a jelenség, amit a tesóim nem, mindig csak is én hallottam. (Ez nem volt véletlen, mert hogy véletlenek nincsenek. Személy szerint tőlem akart valamit, talán segítséget kérni.) Ekkoriban azért már elég sok infó birtokosában voltam a paranormális tevékenységek terén, ezért tudtam, hogy az ilyen nyughatatlan, megzavarodott lelkeknek segíteni kell, hogy végre odajussanak, ahol a helyük van, ahelyett, hogy itt bolyongjanak két világ közé rekedve, ezért egész egyszerűen megkértem az angyalokat, hogy segítsenek ennek az ujjival doboló szellemnek "hazatérni". Igen, kicsit sokáig tartott, mire felfogtam, hogy talán ezt kellene tennem.
Ezután soha többé nem hallottam a kopogását.
Ezen kívül volt még egy esetem, ami kicsit kellemetlenebb volt. Ugyanebben az időszakban egyik reggel még félálomban feküdtem az ágyamban. Nagyjából érzékeltem mi van körülöttem, de még sokkal "mélyebben" voltam ahhoz, hogy magamhoz tudjak térni. Egyszer csak, közvetlenül az ágyam mellől hangos férfibeszédet hallottam, mintha páran ott álltak volna mellettem. Azt mondta valaki gúnyos hangon, (teljes hangerővel és tisztán) hogy: "Úgy veszi a levegőt, mintha leprás volna!" És ezt csúfondáros nevetések kísérték. Éreztem, hogy ezt rólam mondták - mert hogy egy kis orrsövényferdülésem van -, és nem esett jól, meg valahogy rossz érzésem támadt. Sikerült rögtön magamhoz térni, és kinyitni a szemem végre. Tesóm TV-ét nézett a másik szobában, ezért arra gondoltam, talán csak onnan hallottam át valamit, és azt beépítettem az álmomba, és meg sem történt, hogy valakik az ágyam mellett állva szórakoztak volna rajtam. Megkérdeztem V.-ét, hogy mit nézett a TV-ben, és elmondtam neki a mondatot, amit hallottam. V. csodálkozott rajta, és mondta, hogy ő ilyet nem nézett, senki nem mondott semmi ilyesmit.
Hála az égnek, ez volt az első és egyben utolsó olyan eset, hogy nem igazán jó szándékú lelkek megpróbáltak zaklatni, illetve bántani.
És egy harmadik, szellemekhez köthető észlelés: Kertes házunk ablakai, a verandáról az udvarra nyílnak. V., az idősebbik húgom egyedül volt otthon, és arra figyelt föl, hogy egy szőkés barna hajú, fehér inges ember elsétál az ablak előtt. Tisztán látta, hogy ez az alak elment ott, így elég fura volt, mivel rajta kívül senki sem tartózkodott odahaza. Első reakciójában fölháborodott, hogy mégis, ki sétál be hozzánk csak úgy, ezért azonnal kisietett. De ahogy kirohant az udvarra, és körülnézett, sehol nem látott senkit...
Ezt a fehér inges "embert" egyébként többször is látták aztán elsétálni az udvaron egy-egy rövidke pillanatra, nem csak V., hanem a másik testvérem, D. is, én viszont "őt" sosem láttam.
Az a furcsa egyébként, hogy én az ilyen szellemtevékenységekben mindig csak fültanú voltam. Azt hiszem, ezt nem is bánom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése