Teljesen érthetetlen számunkra, hogy mi látogatta meg egyik reggel, körülbelül tíz évvel ezelőtt a gyerekszobában. Ismét az az eset állt fent, hogy D. korábban ébredt fel, tehát mindenki más még aludt. Nagyjából 7 óra körül lehetett. D. nem kelt föl az ágyból, csupán feküdt a takaró alá bújva, amikor hirtelen gyorsan trappoló, futkározó léptek zaját hallotta a szobában. Nagyon megijedt tőle, de nem mert megmozdulni. Dermedten feküdt tovább, és csak hallgatta a valamit, ami ide-oda szaladgált a padlószőnyegen, a szobából ki, majd vissza.
Akkoriban nagy rámolás közben voltunk, így a gyerekszobában is állt néhány doboz a szőnyegen. A rohangáló valami nekiütközött az egyik rakásnak, megzörrentve a tartalmát, és eközben D. még egy halk felnyöszörgő hangot is hallott felőle. Aztán egyszer csak csend lett, és néhány pillanat múlva D. azt kezdte érezni, hogy az ágya végében, ahol a lábai voltak, kezd besüppedni a takaró, ám ettől csak még inkább lebénult a félelemtől. Pár másodpercig tűrte mozdulatlanul, hogy a valami mászik felé a takaró végén, aztán mégis csak sikerült megmoccannia. Rögtön ekkor már ismét a szőnyegen trappoltak a léptek, míg nem teljesen abbamaradtak, és a lény, vagy bármi is volt az, eltűnt, mintha sosem lett volna ott.
Nem tudom, D. láthatta is volna-e, kiféle, vagy miféle került elő a semmiből akkor reggel a szobában, de talán jobb is volt, hogy nem merte megnézni. Én, személy szerint biztos vagyok benne, hogy nem evilágról származott a jövevény. Noha gondolhatnánk megint arra is, hogy egy gyereknek túlságosan élénk a fantáziája, ahhoz, hogy kitaláljon ilyesmit, csakhogy D. ma már huszonhárom éves, és a mai napig ugyanilyen határozottan emlegeti a történteket.
Úgyszintén merő értetlenséggel álltunk ehhez is:
Tizennégy éves lehettem, és még egy szobában aludtunk mindkét testvéremmel. Már késő estére járt az idő, tesóim aludtak, de én még nem, és még anyuék is fent voltak a másik szobában, amelyet az előszoba választott el tőlünk. A TV-ét már kikapcsolták, de még mindketten olvasgattak.
Egyszer csak hallom, hogy jön át anyu, és megállt a gyerekszoba félig nyitva hagyott ajtajában, ugyanakkor megláttam aput is a háta mögött. Mindketten néztek rám nagy érdeklődéssel, és kérdezték tőlem, hogy: Igen? Tessék, mit szeretnék? Én pedig csak néztem nagyokat, és csodálkoztam, hogy miért kérdezik ezt, és egyáltalán hogyhogy így átjöttek mindketten. Anyu mondta erre, hogy hát azért jöttek, mert én kikiabáltam nekik a szobából. Döbbenten mondtam, hogy az lehetetlen, mert én meg sem szólaltam, egy hangra sem nyitottam ki a számat, meg miért csinálnék ilyet, még felébrednének a tesóim. Erre anyu, és még apu is erősködni kezdett, hogy ne hülyéskedjek már, mind a ketten (!) tisztán hallották a hangomat.
Mivel sehogy se tudtunk dűlőre jutni, és magyarázatot találni erre, anyuék visszasétáltak a szobájukba, én meg tovább törtem a fejem, hogy mi lehetett ez. Hogyan lehetséges, hogy mindketten hallják, hogy hangosan hívom őket, miközben a legnagyobb csendben fekszem. Ha arra gondolok, hogy talán nem is én voltam az, hanem valaki más az én hangomon, és hogy szándékosan csak anyuék hallhatták meg a hívást, kiráz a hideg.
Szia, tegnap találtam rá a blogodra, és tetszik, hogy ezzel a témával foglalkozol! Különben ilyen nálunk is sokszor történt, hogy valamelyikünk hallotta a másik hangját, miközben ő otthon se volt vagy éppen aludt.
VálaszTörlésSzia! Köszönöm szépen, nagyon örültem, hogy feliratkoztál! Igen, ez elég érdekes jelenség, meg szerintem sokkal gyakoribb, mint bármelyik másik.
Törlés